Zalaegerszegi SZC Munkácsy Mihály Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Szerző: | nov 20, 2022 | Bázis Iskoláink

Zalaegerszegi SZC Munkácsy Mihály Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Iskola címe: Zalaegerszeg, Gasparich Márk u. 24, 8900

Együttműködést aláírt megállapodás szerint a Szakképzési Centrum ellenjegyzése alapján végezzük hosszú évekre visszatekintve:

Több évtizedesnek mondható a rendszeres kapcsolata iskolának az egyesületünkkel minden, olyan információval elláttuk a bázis iskolát, amit kértek tőlünk. Az iskola rendelkezik az egyesület által átadott védnöki táblával, ami bizonyítja az elkötelezettségünket az iskola irányába és a szakmai támogatásunk biztosítását. Ezt a honlapunkon megjelenő oktató szakmai anyagok hozzáférésének biztosításával igyekezünk végrehajtani.

Rendszeresen, minden évben szakmai napok megtartásával emeltük az iskolában folyó szakképzés színvonalát.

Az egyesület által szervezett Tanulmányi versenyen biztosítottuk a részvételi lehetőséget.

A felkészülésben igyekszünk iránymutatással segíteni a felkészítő tanárokat.

 

A kapcsolatunk során készült életképek közül megjelenített képek persze nem tükröznek minden rendezvényt, hiszen lehetetlen a több évtizedes múltat teljességgel bemutatni.

https://legjobbiskola.hu/instit/100203067007/zalaegerszegi-szc-munkacsy-mihaly-szakgimnaziuma-es-szakkozepiskolaja

Kép montázs: