2000

Szerző: | aug 14, 2022 | Történetünk évekre bontva

2000. évi történések

Ebben az évben igen nehezen akartak a dolgok előre haladni. Rá kellett jönni, hogy a kezdeti fellendülést nehéz a mindennapok sokrétű munkával összeegyeztetni. A választásnál jónak tűnő társadalmi vezetés is kicsit döcögve szokott össze. Nem mindig tudtunk időpontokat találni a vezetési ülésekre. Váltanunk kellett az ügyvezető személyén, mert nagy volt a távolság és nehéz volt a kommunikáció. Folyamatos iparos látogatásokon kellett részt vállalni, ami persze taglétszám növekedéssel járt örömünkre. A sok utazás vitte el az energiát. Mivel a szakmai igény felmerült a vizsgáló állomások részéről, hogy szeretnének hozzánk tartozni így egy közgyűlési határozat értelmében lehetőséget biztosítottunk a csatlakozásra. Csatlakoztak az egyesülethez a vizsgáló állomásokat és környezetvédelmi mérőhelyeket összefogó érdekképviseleti szerveződések, melyekből megalakult az AOE Vizsgáló állomások szakmai tagozata. Nagy sikere volt a futóműves tanfolyamoknak, folytattuk a céges rendezvényeket és több helyen jártunk az országban szakmai napok keretén belül.

Az Elnökség és Felügyelő Bizottság helyzetértékelése és vélemény nyilvánítása a szakma helyzetéről az Autószaki újságban.

Az látható volt, hogy új és bővített vezetésre lesz szüksége az egyesületnek. Az év második féléve az egyeztetések jegyében telt el.

Dokumentumok, fényképek

D:\TÖRTÉNET HONLAPRA\1 AOE ÉVEKRE BONTVA-R\2000\Futóműves tanfolyam2.jpg

D:\TÖRTÉNET HONLAPRA\1 AOE ÉVEKRE BONTVA-R\2000\Vélemény-cikk 2.jpg

D:\TÖRTÉNET HONLAPRA\1 AOE ÉVEKRE BONTVA-R\2000\Fúzió 2.jpg

D:\TÖRTÉNET HONLAPRA\1 AOE ÉVEKRE BONTVA-R\2000\Regionális Szakmai Nap Debrecen 1.jpg